Malmaison bárónő 1897 nyarán - máig tisztázatlan körülmények között - feleségül megy Boris Roganskihoz, a félig orosz, félig talán albán kalandorhoz (foglalkozása nem ismert), akivel a korábban idézett naplórészlet tanúsága szerint egy vonatút során ismerkedett meg. Annyi bizonyos, hogy első találkozásukkor nem tettek egymásra kedvező benyomást, és Boris "furcsasága" az első pillanattól fogva nyilvánvaló volt.
Hogy mi vezetett az esküvőhöz, azt ma már homály fedi. Boris nem először volt vőlegény. Erről közelebbit nem tudni, de az biztos, hogy amerre megfordult, előbb-utóbb eljegyezkedett. Ez akkoriban szokás volt. Elmulasztása már-már tapintatlanságnak számított. A csábos de feledékeny Malmaison bárónővel azonban komolyra fordulhattak a dolgok. Nyelvi nehézségek? Anyagi érdek? Őszinte vonzalom? Nem tudjuk. Malmaison bárónő, ahogy azt tőle már megszoktuk, naplóját süteményreceptekkel és panaszkodással töltötte meg. Eljegyzésük napján, 1897. január 3-án mindössze annyit ír, hogy "a bal kesztyűmet elhagytam valahol".
Nagy nehezen sikerült utalást találnunk első férjére egy bevásárlólistán, ami minden bizonnyal 1897. szeptember 16-án keletkezett:
1 fej karfiol (ne felejtsem el!)könyvtár - megvan-e a "Kaméliás hölgy"Amandine néninek megint kell abból a kotyvalékból, a patikus fogja tudnicsomagolópapír (nem a zörgős!)térdharisnya, amennyit nem szégyellek vennipezsgő, szokásosBoris bordó szandál javításkanárinak eleségbeugrani az Alvilágiba - lutrit venni a mozgóárustól??? Boris ellenzi a szerencsejáték minden formáját!!!tinta
Az esküvőjük előtti napon, június 6-án a bárónő ezt jegyezte fel naplójába:
Reggel óta csuklom. A bejárónő tetves, nem tudott jönni közegészségügyi okokra való tekintettel. A zöldséges kifutófiúja segített cipelni a ládákat, és végül kitakaríttattam vele egy kicsit. Nincs semmi segítségem, úgy néz ki, vagy lemegyek az Alvilágiba brióst enni, vagy nincs vacsora, hacsak nem vagyok hajlandó ránottát csinálni, amire úgy néz ki, nem leszek hajlandó. Amandine néni rosszallja, hogy nem mentem fel hozzá, de amikor láthatja, hogy mennyi gondom van a ládákkal és egyebekkel. Tegnapelőtt megfürdettem a papagájait, ráment a fél délutánom. Mutathatna valami hálát az öregasszony, de mindig csak a követelődzés.Egy cilinderes úr próbált bizalmaskodni a parkban, jó vicc, tele volt a kezem cekkerekkel, szóval könnyedén elbántam vele. Már nem először látom itt ólálkodni, meg is mondtam neki, hogy kiváló az arcmemóriám és ragyogó személyleírást fogok adni róla a kapitányságon. Erre elsántikált. Szembe jött viszont Vilma Toppentrott, egy elkeseredett nőszemély (erről később) és beszámolt a zavaros ügyeiről, amit most se értek. Egyesek azt hiszik, hogy csak úgy belerángathatnak az intim szférájukba.Összességében pocsék nap volt, már ugye kezdve azzal reggel, hogy a teavízzel leforráztam a kisujjamat. És sajnos még csak fél hat van, bármi történhet. Most annyi szerencse adódott, hogy kinéztem az ablakon és megláttam a kéményseprőnket, akit elszalajtottam a henteshez felvágottért. Ezt akkor ügyesen megoldottam. Mindenesetre ha meglátok még valakit, hozatok vele kenyeret vagy sajtot, vagy mindkettőt. Én ma már kicipekedtem magamat, és ez nem tesz jót a bőrnek!Na, végül az egyik pap ment el az ablakunk alatt. Rábeszéltem, hogy amikor jön visszafele, csöngessen már föl a kiflikkel. Végre hátradőlhetek. Annyit intézkedtem, megáll az ész.Persze már nem volt kifli. Fahéjas csigát hozott helyette. Most ezt egyem a felvágottal?Túl vagyok a vacsorán, tízből öt pont. Közben elkezdett sötétedni.Mosakodás (maradék szappan felhasználása!!!) és még lefekvés előtt a XII. szentleckét kell átfutnom.Még egy dolog.Cseng a fülem.
A bárónő és újdonsült férje eleinte szerény körülmények között élt, és Boris apanázsából valamint Amandine néni véletlenszerű adományaiból tengődött. A bárónő azonban, mint azt naplójában nem egyszer hangsúlyozta, mégsem érte be soha mással, mint valódi pehelypaplannal.
Életvitelüket a garasoskodás és dorbézolás egyaránt jellemezte. A bárónő gyakran űzött szerencsejátékot férje tudta nélkül, anyagi helyzetük feljavítása érdekében. Ezek a próbálkozások komoly eredményre nem vezettek. Miután elfogyasztották a kifliből és lekvárból álló estebédjüket, az Alvilágiba vagy más kávéházba esetleg lokálba vonultak, ahol az úri közönség körében mulattak, veszekedtek, lejmoltak, iszogattak és ropták a táncot. Részletekkel a bárónő nem traktál memoárjaiban. "Akkoriban egészen elegáns életet éltem. Volt egy citromsárga ruhám, ami mindig nagy szenzációt keltett a korzón" - írja az 1898-as évről, majd az 1899-es évet, amelynek során első gyermeke, Anatole meglátta a napvilágot, teljes mértékben átugorja.
1900-ban, mikor "túladtam a kövér pónin, jó pénzért", Boris eltűnik Kelet-Afrikában egy expedíción. Amandine néni, akinek fennmaradt öreg barátnőjével, a nyomorék özv. Dubarrynével folytatott levelezése, úgy vélekedett, Boris egy "fenevaddal folytatott küzdelem során" alul maradhatott, és a fenevad "hatalmas lábával bepasszírozhatta Roganski fejét a szavanna gyepébe". Özv. Dubarryné inkább kannibálokat sejtett a háttérben. Malmaison bárónő egy kánikularuha szabásmintáját másolta naplója lapjaira, memoárjaiban pedig úgy nyilatkozott, hogy "alapvetően jól alakult ez az év".
Az 1901-es esztendő viszont rosszul kezdődött. Malmaison bárónő ikreknek adott életet. Amandine néni csökkentette anyagi támogatását, mert, mint mondta, ha ennél többet adna, "a papagájok látnák kárát". Az ikrek, Guillaume és Murielle, szétszedték a házat, a bejárónő felmondott, a bárónő pedig kénytelen volt beállni dizőznek - na nem az Alvilágiba, ahol mindenki jól ismerte őt és férjét, hanem a kétes hírű "Szép kilátás"-ba. Itt, ahogy írja, "a Művészetnek áldozott". A siker nem maradt el.
De erről később.
(Folyt. köv.)
