Eddig többnyire régi szerzők műveivel foglalkoztunk. Talán többekben felmerült a kérdés: van-e utánpótlás?

A jó hír: a XXI. század megteremti a maga romantikus regényét; az innováció és az új lendület már most érezteti hatását. Az új kiadványok megfelelnek mai rohanó világunk követelményeinek.

Egyik érdekfeszítő újdonság a műfajban a mini-folytatásokban közölt romantikus regény, amely nem rabolja az olvasó idejét, könnyen megjegyezhető, egyszerű történettel operál és a szereplők száma erősen korlátozott. Ugyanakkor minden kellék megvan benne, ami biztosítja a romantikát és az izgalmat. A „Gyerünk, gyerünk, mert gyors az élet” Kiadó két kategóriában jelenteti meg a műveket: (1) hátborzongató, illetve (2) gyengébb idegzetűeknek való.

Az első kategóriában a legnépszerűbb sorozat a Az elmaradt előadás Guinevere de Guise tollából. Ízelítőnek közöljük a bevezető epizódot:

Szakadt a hó.

Antonia a lakásban ragadt. Operába ment volna aznap este; zöld szatén ruhája az ágyon hevert, mellette a miniatűr estélyi táska, amibe legjobb esetben egy darab papírzsebkendőt tudott beleügyeskedni, majd mellé a ruhatárjegyet, de akkor már kissé ki is domborodott. Pénzre nem volt szüksége, hiszen ott volt Thomas. Thomas ment vele mindenhová, loholt utána, ahogy kell. Mindig rendelkezésre állt, és szolgálataival Antonia meg volt elégedve.

De aznap nem lehetett kimozdulni otthonról.

A Bohémélet ment. Ha ment egyáltalán, mivel a rádió szerint az egész városban megbénult a közlekedés.

Antonia elbóbiskolt, és mikor felocsúdott, már tombolt a hóvihar. A fehér színű homályon át egy férfit látott közeledni a ház felé. Alig látszott belőle valami, annyira be volt öltözve. Berúgta a kertkaput.

- Mi a fene! - háborodott fel Antonia.

A házzal szemközti dombon egy elmegyógyintézet állt, ahonnan időnként kiszökött egy-egy ápolt. Zargatták a járókelőket olyanokkal, hogy ők nagyon szeretik az emberhúst, csak az intézetben nem engedik, és már nem bírták tovább. Nyalogatták a szájuk szélét, és furcsa tekintettel meredtek a kiszemelt alanyra. Antonia meg volt róla győződve, hogy fogadásból teszik, a haverjaik meg kukkerrel figyelik az eseményeket a bázisról. Nekik is kell szórakozás.

A bebugyolált alak ekkor ért az ajtóhoz. Dörömbölni kezdett.

Antonia bosszúsan de mégis kíváncsiságtól hajtva lelopózott a lépcsőn.
- Ki van ott? - kérdezte hetykén.
- Nyisd ki! - hangzott a válasz.
- Nem nyitom!
- Véged van, Antonia! Most leszámolunk!
- Hehehe. Le-szá-mo-lunk? - Antoniából csuklásszerű nevetés tört föl. - Ez ígéretesen hangzik.

Kinyitotta az ajtót, hogy szemügyre vehesse a legújabb futóbolondot, akit útjába sodort az élet.

Egy tagbaszakadt férfi állt előtte selejtes ruhában. Szinte az egész arca egy merő szakáll volt, amiből kimeredtek véres szemei.

Antonia lebiggyesztette az ajkát.
- Maga meg ki?
- Nem ismersz meg?
- Kéne?
- Te tettél tönkre! Nem rémlik?
- Nem emlékezhetek mindenkire, akit tönkretettem.

A férfi fenyegetően közelebb lépett.
- Ütött az órád, Antonia.

Antonia önkéntelenül beljebb hátrált. A szakállas férfi követte. Arcára esett a csillár fénye, ahogy az ajtónyílást teljesen betöltötte; koszos hótaposója már az „Otthon, édes otthon” feliratú szőnyegen volt.
- Rufus – szólalt meg Antonia lassan. - Rufus, ez csak te lehetsz. Úgy nézel ki, mint egy csatornalakó.
- Igen, miattad!
- Egy kissé túlliheged ezt a dolgot, Rufus.
- Ezt én döntöm el! Ma meghalsz, te csalfa, hazug nőszemély!

És az ajtó becsapódott. A vihar tovább süvített a hó alá temetett tájon.

Akiknek mindez nagyon felborzolta az idegeit, válasszák inkább a light verziót, melyre jó példa az Isadora és a rulett (a titokzatos Mahaut Olladelveuse írása). A történet még minibb folytatásokban jelenik meg, és szinte minden sorát meg lehet könnyezni.

Akkor még Isadora gyenge, alacsony termetű kisleány volt. Kancsalságát egy svájci professzor kúrálta ki húsz évvel később egy jó hírű, diszkrét magánklinikán.

Volt egy kis tikkje is, amivel akkor senki sem foglalkozott. Kerülgették az lelencházban; az, hogy harisnyáján lefutott a szem, senkit sem érdekelt. Este, jó pár órával a szűkös uzsonna után, mikor elkámpicsorodott kis képpel ült a kemény széken (amiből több helyen szálkák álltak ki!), végül megszánták valami vacsorával, tejbekásával vagy undort keltő tökfőzelékkel. Úgy hitte, békaleves. Kereste benne a békabőrt, félt, hogy egyszer ráharap, vagy a síkos, varangyos cafat végigcsusszan a szájpadlásán... Mindig hányt. Mindig. Nem tudta visszatartani. Ekkor ágyba dugták, durván.

Egy időben kiütései is lettek. Aztán elmúltak. De ő nem felejtette el. Akkor még nem sejtette senki, hogy a taknyos kis Isadora a Riviéra császárnője lesz, és bolondok omlanak a lábai elé, akiken hanyag eleganciával átgázol. Hogy vagyonokat vesztenek majd érte és miatta.

Hogy a kisebesedett térdű, kócos kis Isadora (apja ismeretlen – írták az anyakönyvbe egykor) boszorkányos igézete nem egy férfit dönt majd romlásba.

Igény szerint folytatjuk a sorozatot, amennyiben rajongói levelek ezrei lepik el szerkesztőségünket, a következő epizódot követelve.